Rimóc

 

Oldalak

January 2020
M T W T F S S
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031EC

A Kistérség

Rimóc pdf letöltés

  • A község története

    Valószínű, hogy a község már a XI. században templomos hely volt, s az akkori település ott állhatott, ahol most, hiszen a közelében feltárt honfoglalás kori sírokban Szent István pénzérméi kerültek elő az egyéb honfoglalás kori leletek mellett.

    A XIII. század elején azé a Simon báné volt, aki a Gertrúd királyné elleni merényletben is részt vett. 1229-ben a települést összes javaitól megfosztották és előbb a Szák, majd a Kacsics nemzetség birtokába került. A XIV. század elején a nemzetség hollókői vagy Illés ágából származó Péter fiai birtokában találjuk. Miután e tulajdonosai Károly Róbert király hatalmát megdönteni akaró Csák Máté mellé pártoltak, így 1324-ben a király Széchenyi Tamás vajdának adományozta. Így a település a többi környékbeli faluval együtt a szécsényi uradalom részévé vált.

    A község valószínűleg igen régtől egyházas hely, a plébánia első írásos említése a 1332-37. évi pápai tizedjegyzékből származik. A középkorban királyi várnép élt Rimócon. A falu határa 1333-ban még két részből, Kis- és Nagyrimóczból állt az oklevelek tanúsága szerint. 1461-81 között a Guthi, az Országh család és a Lossonczyak nyerték adományul. A török hódoltságot a falu megsínylette, de utána gyorsan benépesült. A nemes és szabados családok közé Zólyom megyéből Gyetva környéki szlovákok települtek ide. Míg 1715-ben 11 magyar és 5 szlovák háztartást írtak össze, addig 1720-ban már 17 a magyar háztartások száma.

    1770-ben gróf Forgách János és Miklós, Kamocsay András és báró Haller Sámuel a falu birtokosai. 1826-ban gróf Forgách József a falu földesura. Későbbi időkben a nagyobb birtokosok közül meg kell említeni báró Prónay Róza és Irma, özv.Plachy Tamásné sz. Ruttkay Mária és Gross Jenő doktor nevét.

    Elnevezése a szláv eredetű Rimovci vagy Rimovc helynév átvételéből származik, amiben egy Rim személynév rejlik.

    Látnivalók

    1. Múzeum:
      • falumúzeum
      • babamúzeum
    2. Templom:
      • római katolikus
    3. Kápolna:
      • Fogadalmi kápolna (Sipeki úti)
      • Lóci úti kápolna
    4. Kiállítóhely:
      • Közösségi ház
      • Benkó-féle ház iskola
    5. Tájházak, tájjellegű épületek:
      • Kb.50-70 palóc ház
    6. Helyi védettség alatt álló épület:
      • templom
      • parókia
    7. Köztéri szobrok, emlékművek, emlékhelyek:
      • Petőfi szobor
      • 56-os emlékmű
      • Kőkereszt
      • 12 db kereszt
      • Nepomuki szobor
      •  Hősök emlékműve
      • német katona sírja
    8. Egyéb:
      • sportcsarnok
      • sportöltöző
      • Nemesudvar

    Civil szervezetek, alapítványok:

    1. „RIMÓC KÖZSÉGÉRT” ALAPÍTVÁNY
    3177 Rimóc, István király út 15.
    Elnök: Beszkid Andor
    2. „RIMÓCI MŰVÉSZETI OKTATÁSÉRT” ALAPÍTVÁNY
    3177 Rimóc, Bem apó út 27.
    Elnök: Valkó Béláné
    Telefon: 06/20-451-5444
    3. “EGÉSZSÉGES RIMÓCÉRT” ALAPÍTVÁNY
    3177 Rimóc, István király út 15.
    Elnök: Beszkid János
    4. “RIMÓCI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYÜTTES”
    3177 Rimóc, Nagykert út 1.

    Elnök: Kobela Andrásné
    Telefon: 06/32-388-599
    Telefon: 06/30-246-6626

    1. Múzeum:
      • falumúzeum
      • babamúzeum
    2. Templom:
      • római katolikus
    3. Kápolna:
      • Fogadalmi kápolna (Sipeki úti)
      • Lóci úti kápolna
    4. Kiállítóhely:
      • Közösségi ház
      • Benkó-féle ház iskola
    5. Tájházak, tájjellegű épületek:
      • Kb.50-70 palóc ház
    6. Helyi védettség alatt álló épület:
      • templom
      • parókia
    7. Köztéri szobrok, emlékművek, emlékhelyek:
      • Petőfi szobor
      • 56-os emlékmű
      • Kőkereszt
      • 12 db kereszt
      • Nepomuki szobor
      •  Hősök emlékműve
      • német katona sírja
    8. Egyéb:
      • sportcsarnok
      • sportöltöző
      • Nemesudvar
  • 1. „RIMÓC KÖZSÉGÉRT" ALAPÍTVÁNY
    3177 Rimóc, István király út 15.
    Elnök: Beszkid Andor
     
    2. „RIMÓCI MŰVÉSZETI OKTATÁSÉRT" ALAPÍTVÁNY
    3177 Rimóc, Bem apó út 27.
    Elnök: Valkó Béláné
    Telefon: 06/20-451-5444
     
    3. "EGÉSZSÉGES RIMÓCÉRT" ALAPÍTVÁNY
    3177 Rimóc, István király út 15.
    Elnök: Beszkid János
     
    4. "RIMÓCI HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYÜTTES"
    3177 Rimóc, Nagykert út 1.

    Elnök: Kobela Andrásné
    Telefon: 06/32-388-599
    Telefon: 06/30-246-6626

     

  • Polgármesteri Hivatal

    3177 Rimóc, Madách tér 1.
    Polgármester: Beszkid Andor
    Telefon: (32) 388 391 ; 32) 598 010
    Fax: 06-32-558-000
    E-mail: rimoc@profinter.hu

    Web: www.rimoc.hu

Galéria

  • rimoc_plebaniahaz
  • rimoc_szel_hegy
  • rimoc_templom
  • rimoc_templom8
  • rimoci_sz
 
 

Iratkozzon fel hirlevelünkre

* = required field

powered by MailChimp!

Kapcsolat